Logopédiai csoport- Eszterlánc óvoda Budapest, XVIII.kerület

SNI beszédfejlesztés 3-7 éves korig

KirályNyári játékötletek!

Mi mindent tudunk kezdeni a karjainkkal?

A gyerekeknek egy vagy két kézzel, csukott vagy nyitott szemmel kell különböző mozgásokat végezni - inteni, hívni, bokszolni, mosni, keverni, gyűrni, stb. Biztassuk saját ötletekre őket! Különböztessék meg mikor mozgatják a kezüket, a karjukat vagy egyszerre az egészet.

Hogyan tudunk állni?

Egymás mellett a láb, utána variációk - terpesz, lábujjhegy, keresztezés, stb. Csukott szemmel is csinálják, majd nevezzék is meg az egyes helyzeteket.

Ahol nem lehet talpon járni

Elképzelünk egy világot, amelyben nem szabad talpon járni. A gyerekek kipróbálják, hogyan járnak ott az emberek - sarkon, lábujjhegyen, külsö illetve belső lábélen. Ha már mindegyik jól megy, kiválaszthatják, ők hogyan járnának ebben a világban.

Tolljáték

Csukott szemű társnak egy-egy testrészét megérintik egy madártollal a gyerekek. Először mondjuk, hogy hol, utána magától csinálja, a társ mondja, hol érezte - arc, nyak, homlok, kézfej, tenyér, hüvelyk stb.

Különböző tárgyakat különbözően vinni

Kézháton, vállon, fejen, stb. tárgyakat kell szállítani - könyv, füzet, törölköző, labda, kuglibábú, babzsák stb.

Labdagurítás a láb körül

Terpeszállásban utasítás szerint ügyeskednek, a labda nem érhet a lábhoz - mindkét láb körül, egyik láb körül, előre-hátra, nyolcasban, stb.

Bábuérintős

Különböző testrésszel megérintenek egy kuglibábut. Lehetőleg ne döntsék el, (csukott szemmel is lehet). A jobb-bal megkülönböztetést is gyakoroljuk észrevétlenül. Pl. jobb fül, bal térd stb.

Négykézláb járás és pókjárás

Hát alul vagy felül, tárgyakat egyensúlyoznak.

Tanítsd a kiskutyádat!

A gyerekek állva megtanulják “hogyan megy a jó kutyus”. Amikor a jobb kezüket emelik, akkor azzal együtt a bal lábukat, majd a bal kezükkel a jobb lábuk mozdul együtt. Ha állva megy, négykézláb is megpróbálhatják a következő alkalommal. Végül négykézláb vagy térden mászva váltott járásban közlekednek a kutyusok.

Indiánok a tűz körül

Szintén a keresztcsatornák fejlesztését célozza. Mint a “jó kutyusok”, ellen oldali kezüket emelik, amikor elugranak egy lábról (indiánszökdelés). Körbeugrálnak valamit vagy valakit, amit vagy akit tűznek neveznek ki. Többszöri irányváltoztatással nehezíthető a feladat.

Kígyójáték

A hasnak nem szabad a földről elemelkedni, így kerülgetnek akadályokat - székek, asztalok, zsámolyok.

Létrán lépegetés

Lefektetett létra fokai között, majd fokain mennek - előre, hátra, kettesével lépve, futva, valamint cipelve vagy egyensúlyozva.

Mágneses testrészek

A gyerekek szabadon sétálnak, futnak. Hirtelen egy megnevezett testrészük mágnesessé válik, a talaj magához vonzza. Lehet kódolni is számokkal, színekkel, betűkkel, pl. 1-fej, 2-térd stb. Lehet a csoport egyik felének más jelentésű kódja, pl. 3-has a lányoknak, hát a fiúknak stb.

Minden testrésszel egy mozgás

Megnevezett mozgásokat végzik a gyerekek. Ezt is lehet kódolni, pl. lábkeresztezés-A, karemelés-B, törzsdöntés-C stb.

Fura alakok

A csoportvezető rámutat egy testrészre, de rosszul nevezi meg, a csoport a megnevezett testrészét mutatja, és a mutatottat nevezi meg. Pl. „Ez a szájam“, és a térdére mutat, a gyerekek a szájukra mutatnak, és azt mondják: ‚ez a mi térdünk“ gúnyosan.

Járás kötélen

A földre lefektetett kötél felett kell különbözően menni - lábak egyik, kezek másik oldalon, jobb láb és bal kéz az egyik, bal láb és jobb kéz a másik oldalon stb. Egymást lehetutánozni, lehet csukott szemmel csinálni.

"Úgy megyünk, mint az állatok"

A gyerekek utánozzák az állatok mozgását, mondják is ki, a mozgásnak megfelelő kifejezést – oson mint a macska, kígyózik, melyik állat szokott vágtázni?, surran, cammog stb. Az állatok hangját is szokták utánozni, bátorítsuk őket saját ötletekre!

Pálcalépcső

Pálcákból, botokból lépcsőt készítünk. Egymástól egyforma távol, párhuzamosan fektetve őket. A gyerekeknek közöttük kell lépegetni, ereszkedni, mint lefelé mennének, emelkedni, mintha felfelé.

Vándorló hidak

Padra teszik a lábukat, a földre a kezüket, így mennek végig - has alul, hát alul. Lehet jobb kéz, jobb láb a padon, bal kéz, bal láb a földön, majd fordítva.

"Fácska vándorolj!"

Karikákat teszünk le, vagy rajzolunk a padlóra, eggyel kevesebbet, mint ahány gyerek van. Mindenki beáll egy karikába, akinek nem jutott, az útnak indítja a fákat a fenti mondattal, és azt is megmondja, hogyan kell menni - guggolva, bal lábon, keresztezett lábbal stb.,közben ő is elindul, és szerez magának helyet. Akinek nem jutott hely, az indítja a fákat.

Hát a háthoz

Páros gyakorlat, két-két gyerek háttal egymásnak áll, egy babzsákot, vagy könyvet tartanak együtt a hátukkal, így leülnek, felállnak, valamilyen célhoz eljutnak, közben mindig vigyáznak, hogy a tárgy le ne essen. Lehet karok, fejek között is vinni.

Tárgyátadós

Lábujjakkal, kézháttal, vállal próbálhatnak kis tárgyakat átadni egymásnak. Csoportosan lehet láncban egyik helyről a másikra juttatni a dolgokat. Megfelelő tárgyakat kell ehhez találnunk kendő, babzsák, botocskák stb.

Ki a a főnök?

Nagyobbakkal lehet játszani. Egy gyerek kimegy, a többi választ egy főnököt, akit mindenki utánozni fog, ezt kell megtalálnia a bejövőnek. Egy kört alkotnak, ő a kör közepén figyel, a főnök szép lassú mozdulatokat tesz, a többiek utánozzák.

Cicahát-kutyahát

Egymással szemben térdelve a földre támaszkodnak a gyerekek, egyik sor a cica, és domborítja a hátát, a másikak kutyák, és homorítanak. Utasításra váltanak, közben a cicák fújtatnak, a kutyák moroghatnak.

Lazítás-feszítés

Akár keretjátéknak is használhatjuk a varázslós, átalakulós játékokat. Mindegyik a test elengedését, megfeszítését, ezen érzések átélését szolgálja: mindenki virággá változik, hervad, majd szépen kinyílik stb., hóemberek lesznek, a fagyban megkeményednek, kővé válnak, de jön a tavasz, és olvadozni kezdenek, alaposan felfújt léggömbök, aztán leeresztenek, újra felfújják, kidurrannak stb.

Csavarülés

Jógagyakorlat. A gyerekek a földre ülnek törökülésben, majd a jobb lábukat átemelik a bal combjukon, és a földre teszik. Bal kezüket a jobb sarkuk mellé támasztják, jobb kezükkel a jobb csípőjük mellett támaszkodnak. Fejüket és szemüket is jobbra fordítják. Teljesen csavart helyzetben vannak, és megpróbálnak egészen lappá válni. Ha sikerült, ugyanezt ellenkező irányban is megcsinálják.

Igazi ember

A gyermek lefekszik kiterített csomagolópapírokra, és körülrajzoljuk. Mikor kész, megnézzük együtt, majd be kell rajzolnia a testrészeket. Lehet hajlított végtagokkal is megcsinálni, vagy kézzel és lábfejjel külön is.

Gyufaszálfigurák

Gyufaszálakból figurákat rakunk ki. A gyerekeknek ugyanazt kell kirakniuk, majd később emlékezetből próbálják megismételni a kirakást.

"Ez elment vadászni"

Az ismert mondókát mondjuk, közben a gyerekek megfogják a soron következő ujjukat. A mondóka kapcsán tisztázzuk az ujjak elnevezését. Ismeri-e mindegyiket?

Így táncol a kezem

A gyerekek ökölbe szorítják a kezüket, és hüvelyk valamint kisujjukat nyújtják csak ki. A jobb hüvelykujjat a bal kisujjhoz, a bal hüvelykujjat a jobb kisujjhoz szorítják. Utána körbefordítják a kezüket úgy, hogy az egyik hüvelyk-kisujj párost elengedik, és a másikon mint tengelyen fordul teljesen körbe a kéz és ér össze megint a hüvelyk– és kisujj. Utána a másik kapcsolatot fordítják körbe.

Forrás, további ötletek és folytatás a következő oldalon:

http://www.koloknet.hu/ovoda/bukfenc-jatekkatalogus-a-tanulasi-zavarok-megelozesehez-1-resz-a-testsema/

 

VigyorÜgyesítő kéztorna 

1. Felemelt kézzel mozgatjuk az ujjainkat, majd következik ugyanez a gyakorlat a másik kézzel.

2. Kezek és alkar az asztalon merőlegesen. Széttárjuk (napocska) és összezárjuk (holdacska) az ujjakat. Majd bedugjuk tenyér alá egyszerre az ujjakat, és egyszerre megmutatjuk. Később egyenként bújnak elő az ujjacskák: először a hüvelykujj, majd a mutatóujj… stb.

kez.jpg

 

3. Kezek tenyérrel az asztalon, az ujjak összezárva (holdacska): széttárni a 2. és 3. ujjat, majd a 3.-at és 4.-et.

kez2.jpg

 

4. Kezek tenyérrel lefelé az asztalon: az ujjak egyenkénti felemelése, a csukló és a többi ujj eközben az asztalon marad. Végeztethető  mindkét kézzel, vagy egy-egy kézzel – ilyenkor a másik kézzel segíthetjük a kivitelezést.

kez3.jpg

 

5. Kezek és alkar az asztalon, majd egymást követően dobolunk az asztalon az ujjbegyekkel. Először lassabban, később egyre gyorsabban.

6. Egymást követően kell összeérinteni az ujjbegyeket, a hüvelykujjat a mutatóujjal, középső ujjal, gyűrűsujjal és kisujjal, majd visszafele is.

7. Kezek és alkar az asztalon. Gyorsan ki- és befele forgatjuk az alkart, a könyök végig az asztalon marad, nem emelkedik el. Majd a forgatást kiegészítjük azzal, hogy hol a kézfejjel, hol a tenyérrel rácsapunk az asztalra.

kez4.jpg

 Jó gyakorlást! Vigyor

( forrás: http://logopedia.reblog.hu/)

VigyorA szerialitási készség fejlesztése

Mit jelent a szerialitás?

Sorrendiséget. Ez nemcsak a tanuláshoz fontos képesség, hanem a mindennapi életünkben is nélkülözhetetlen a megfelelő sorrend betartása. Szülőként önkéntelenül erre neveljük gyermekeinket. Előbb a zoknit húzzuk fel, s csak aztán a cipőt, előbb kezet mosunk, csak aztán eszünk, előbb bekötjük a biztonsági öveket, aztán indulunk az autóval stb. . Nagyon jó, ha ezt hangosan is kimondja gyermekének, így mire az iskolában szüksége lesz rá, Ő már automatikusan tudni fogja, mit is jelent az, hogy „először”.  Ott már mindennapos egy olyan utasítás pl.: Vedd elő a piros ceruzát és először rajzolj annyi pöttyöt, ahány macit látsz, aztán tedd ki a több-kevesebb jelét!

 Többfajta szerialitást különböztetünk meg:

Hallási sorrendészlelés

Azt a képességet, mely segítségével gyermeke a hallott szót sorrendben fel tudja bontani hangokra auditív szerialitásnak nevezzük. Miből tudhatja, hogy gyermeke ilyen problémával küzd?  A tünetek nemcsak az olvasásában jelenhetnek meg, hanem azt megelőzően, már a beszédben is. Ezért idejében, akár óvodáskorban felfigyelhet a zavarra, és szakszerű terápiával iskolás korra csaknem tünetmentessé tehető gyermeke. Szerialitási problémával küzdő gyermekek beszédükben hangot, szótagot hagynak ki, cserélnek fel, vagy többszöröznek meg. Például „lakat” helyett „latak” , „szemüveg” helyett „szemügev”, „ cipő” helyett „picő” szót mondanak. Ez 5 éves korig még csak a természetes fejlődés része és egy-két megfigyelés, lassú, szótagolva mondott szülői példa alapján magától rendbe jön, de ha nem így van, 5 éves kor után már a sorrendiség problémáját jelzi. Verstanulásnál nem tudják megjegyezni a szavak vagy verssorok sorrendjét, kihagynak, összekevernek. Mondatot pontatlanul tudnak utánmondani, felcserélődnek a szavak.

Fejlesztő játékok:

  • Szavak letapsolása szótagolás szerint.(pl:ta-ka-ró, diny-nye)
  • Robotnyelv

Ez a játék a gyerekek nagy kedvence! Egy adott jelre darabosan, robotszerűen mozgatjuk karunkat, lábunkat, szótagolva beszélünk, ám mozdulatlanná merevedünk, ha a játékvezető megnyomja rajtunk az indítógombot (pl. az orrunkat). A szótagolva történő beszéd, a szavak elemekre bontása nagyszerű előkészítés az iskolai munkára. Célja a szókincs, fantázia fejlesztése mellett a szavak szótagjainak érzékelése, a nyelvtan, a szóalkotás, szóemlékezet fejlesztése.

 

  • Ugróiskola-mozgások egymásutániságát, számok sorrendjét gyakorolja(mozgás, egyensúly fejlesztő is)

 

 Látási sorrendészlelés

Az auditív szerialitás mellett beszélnem kell még a vizuális szerialitásról.
Ez tulajdonképpen a látással észlelt sorozatok elemeinek sorrendben való felismerése, feldolgozása, többszöri ritmikus megismétlése. Ebben az esetben is vannak jellemző hibák. Nem ritka, hogy ’ló’ helyett ’ól’-t olvas, vagy ír a szerialitási nehézséggel küzdő gyermek. A vonalrendszerben és a négyzetrács hálózatban nehezen tájékozódnak (pl.: több, v. kevesebb négyzetrácsot, vonalközt hagynak ki)

Ritmus sorokat nehezen folytatnak, még ha a szabályt jól fel is ismerik.

pl: gyöngyfűzésnél 2 kék-1 piros stb.

Fejlesztő ötletek:

  • A vizuális szerialitás fejlesztésére alkalmas játék. Sorban egymás mellé teszünk tárgyakat / terméseket / képeket / szókártyákat az asztalra. A gyerekeknek adunk egy kis időt a memorizálásra, majd egy kupacba húzzuk össze a tárgyakat (képeket), a feladat az eredeti sorrendbe visszarendezni azokat. Kb. annyit minimum jó, ha meg tud jegyezni, az óvodás, kisiskolás, ahány éves. Eddig növeljük fokozatosan az elemek számát. A játék a sorrendi emlékezetet fejleszti és párokban is játszható.

 

Időbeli sorrendészlelés

 Az egyébként jó képességű gyerekek néha nehezen kezdenek neki a munkának, nehezen tudják megtervezni a feladat végrehajtását. Ha például egy összetett feladatot kapnak, akkor erősen koncentrálnak, hogy mit kell először elővenni, hol kell kinyitni, és ott melyik feladat vár megoldásra.

Az óvodában már feltűnő az évszakok, hét napjai, napszakok (reggel, délelőtt, dél, délután, este, éjjel) keverése, sorrendjüket nagycsoportra sem tudja. Rövid történetek, mesék megértésében nem ismeri fel az időben előbb vagy később történt események fontosságát. Eseményképekből nem tud történetet kirakni időrendben. Nem tudja értelmezni a „mielőtt” , „miután”  fogalmakat.(Ellenőrizhetjük hasonlóval nagycsoportosnál: „Mielőtt megmostam a fogam, hazaérkezett Apa.”- mi történt előbb?)Ez később az olvasás utáni szövegértést nagyon megnehezítheti számára. A szövegértésen alapul pedig később az összes tantárgy tanulása.

Fejlesztő ötletek:

  • Szavak sorrendje:

Öt ujjunk egy-egy szót jelképez. Középső csoportosokkal pl. öt gyümölcsöt sorolunk hangosan ujjainkat mutatva: 1. (hüvelykujj) cseresznye; (mutatóujj) banán; (középső ujj) málna; (gyűrűsujj) szeder; (kisujj) ribizli! A gyerekekkel közösen elismételjük a szavakat, amiket azután a gyerekek egyenként felsorolnak a helyes sorrendben – először a hüvelykujjtól haladva, majd visszafelé, a kisujjtól kezdve. Nagyobbakkal játszhatjuk 7 elemmel is a játékot.

  • Szavak sorrendje a mondatban:

 Bővülő mondatot alkotunk a gyerekekkel, úgy, hogy bővítményekkel egészítjük ki az előzőt. Indító mondatunk pl: ,,A labda elgurult.” A gyermek elismétli, majd egy új szóval kiegészíti: ,,A piros labda elgurult.”. Megismételjük, majd egy újabb szóval bővítjük: A piros labda elgurult a játszótéren.”stb. Szövegemlékezet, auditív sorrendi emlékezet fejlesztése, az olvasás, szövegértés, nyelvtan előkészítése.

(forrás:https://www.facebook.com/groups/871228566221335/

 

 

 

SZÓKINCSFEJLESZTŐ JÁTÉKOK

 

Az alábbi szókincsfejlesztő játékok remek pár perces elfoglaltságot adhatnak akár otthon, akár utazás alatt, akár sétálás közben, de az orvosi rendelőben való várakozáskor is segíthetnek...

 

 

 

Látom, amit te nem!

A szobából egy jól látható tárgyról egy játékos leírást ad: „Látom, amit te nem. Kicsi, kerek, piros…” A másik játékosnak ki kell találnia, melyik tárgyról van szó.

Melyik lehet a 3 közül?

Tegyünk ki az asztalra három különböző dolgot ábrázoló kártyát vagy rajzot, és kezdjük el az egyiket körülírni. A lehető legtágabb leírás­tól haladjunk a konkrétabb, könnyen felismerhető felé. Gyermekünknek ki kell találnia, hogy melyik kártyáról illetve rajzról beszélünk.

Tabu

Vezessük rá gyermekünket egy-egy dolog nevének kitalálására anélkül, hogy az adott szót kimondanánk. Pl.: hosszúkás, sárga héjú gyümölcs, a majmok is nagyon szeretik....Majd kérjük meg őt, hogy gondoljon valamire, és az adott dolog meg­nevezése nélkül segítsen nekünk kitalálni, hogy mire gondolt.

Fekete-fehér

Mondjunk egy szót, gyermekünk mondja az ellentétét. A konkrét tulajdonságoktól az elvontabbak felé nehezítve haladjunk! Pl. kicsi-nagy, lassú-gyors, szomorú-vidám, stb.

 

 

Ötletek kézügyesség fejlesztéshez


A kezek tornáztatása

  • Egyik kezed csukd be, a másikat hagyd nyitva! Váltogassuk a tartást egyre gyor­suló ütemben! 
  • Nyisd ki a kezed! Az egyik tenyered fordítsd felfelé, a másikat lefelé! Váltogasd a tartást egyre gyorsuló ütemben! 
  • Mind a tíz ujjadat nyisd ki! Csukd be az ujjaid egyenként, egymás után! Utána nyisd ki egyenként egymás után!

Asztal melletti játékok

  • Hajtogassunk papírt, vágjunk képeket! Füzetbe ragasztva, szép gyűjtemény is készíthető így. 
  • Fűzzünk kigyót gyöngyből, gombból! 
  • Gyurmázás során tanítsuk az egyes formázási technikákat: gyúrás, sodrás, gömbölyítés, lapítás, kicsípés, stb.

„Konyhai” játékok

  • Készítsünk együtt csiperkét a levesbe! 
  • Morzsoljunk kukoricát, szemezzünk borsót, válogassunk rizst együtt!

További játékok

  • Célbadobás babzsákkal, karikával, labdával, újságpapír gombóccal. 
  • Gyűrjünk gombócokat újságpapírból, gyúrjunk gombócot homokból! Ki tud többet készíteni?

 

( Oláh Andrea logopédus http://www.lurkovilag.hu/ )

 

Beszédészlelést és beszédmegértést fejlesztő játékok

 

Papagáj játék:

Értelmetlen szótagokat mondunk (mó, fó, lí, ak, öm), először egyet, utána kettőt-hármat-négyet.

Feladat: a gyereknek pontosan utánunk kell mondani.

 

Találd ki játék:

Különböző szavakat mondunk, de először egy (utána kettő-három-négy) hangot lehagyunk a végéről.

Feladat: ki kell találni mire gondoltam. Pl.: ceruz_, fogke_ _, fürdősz_ _ _.

 

Robotnyelv játék:

Szótagolva mondunk ki egy-egy szót, pl.: mo-tor.

Feladat: Mondd ki egyben a szót.

Ha ez már jól megy, akkor lehet nehezíteni, úgy, hogy hangonként mondjuk ki a szót.

Pl.: a-l-m-a.

 

Szókincsbővítő játék:

Ezt lehet játszani otthon, az utcán vagy üzletben… stb. Kijelölünk egy főfogalmat, pl.: gyümölcsök, bútorok, zöldségek, járművek, állatok, ennivalók stb.

Feladat: Az adott főfogalom alá tartozó szavak gyűjtése.

 

Mire gondoltam? játék:

Körülírunk egy tárgyat, pl.: Pöttyös és pattog, mi az?

Feladat: ki kell találni, hogy mire gondoltunk.

 

Igaz vagy hamis játék:

Kiválasztunk egy tárgyat a környezetünkben, és mondunk róla igaz és hamis dolgokat (lehet vicceseket is!).

Feladat:a gyereknek el kell dönteni, hogy igazat mondtunk-e vagy sem.

 

Stop játék:

Megbeszélünk egy szót, amit ha a gyerek hall, akkor valamilyen módon jeleznie kell, pl.: tapssal, kézfeltartással. A szó először legyen a gyerek keresztneve, utána más szavakat is választhatunk. Elkezdünk mesélni egy történetet, mesét, és a megbeszélt szót időnként kimondjuk a történet mesélése közben.

Feladat: amikor az adott szót hallja, jelezni kell.

 

Hangkereső játék:

Eldugunk egy hangot adó játékot vagy tárgyat a szobában, pl.: ketyegő ébresztőóra, halkan zenélő játék.

Feladat: meg kell találni a tárgyat.

 

 

Ki lehet az aki… játék:

Ebben a játékban foglalkozások nevét kell kitalálni. Ki lehet az, aki:

… eloltja a tüzet?

… meggyógyítja a gyerekeket?

… vezeti a repülőt?

… a gyerekeket az iskolában megtanítja olvasni és írni és olvasni? Stb.

Feladat: az adott foglalkozás kitalálása.

 

Játékos nyelvtorna

 

Elnevezzük az egyes beszédszerveket, és ennek megfelelően adunk instrukciót a különböző mozgásokra. A két ajak a „kapu”, a fogak a „kerítés”, a szájpadlás a „padlás”, az alsó fogsor mögötti terület a „pince”.” lesz. 

 

Csináljunk kerek kaput – az ajkak csücsörítése;

Nyissunk nagy kaput! – az ajkak nyitása; 

Menjen fel a nyelv a padlásra! – a nyelv emelése a felső fogsor mögé;

Jöjjön le a nyelv a pincébe! – a nyelv az alsó fogsor mögé kerül;

Sétáljon a nyelv a kapu előtt körbe-körbe! – a nyelv körkörös mozgása az ajkakon;

Jöjjön ki a nyelv a kapuból! - a nyelv kinyújtása előre;

Bújjon be a házba a nyelv!- a nyelv hátrahúzása a szájüregbe.

Nyalogasd körbe a szád szélét lassan, majd gyorsan, mindkét irányban;

Simogasd körbe a fogsorodat, nyitott és csukott szájjal, lassan és gyorsan is;

Próbáld megnyalni az orrod hegyét, az állad csücskét;

Sétál a nyelvünk – tedd a nyelved hegyét a felső ajkadra, az ajkad és a fogsorod közé, a fogad élére, vakard meg a nyelved hegyét, tedd a nyelved a fogsorod mögé, piszkáld ki a fogad, nyomd erősen a nyelved a fogaidhoz;

Kukucskál a nyelvünk: A nyelv kukucskáljon ki a „kapun” /nagyra nyitott száj, a nyelv előrenyújtása egyesen/ és bújjon vissza a szájüregbe. Ismételjük többször, minél gyorsabban és pontosabban ezt a mozgást./Ne érjen hozzá se a fogadhoz, se az ajkaidhoz, ne görbüljön be, ne hajoljon le/ Csúsztasd ki a nyelved hegyét a szád sarkán, nézze meg a nyelved, meg van-e a füled lassan egyszer-egyszer, gyorsan sokszor;

Nyomd az alsó fogad tövéhez a nyelved /nyelvtámasz/, púposítsd fel a közepét, hintáztasd meg, lassan és gyorsan is;

Nyújtsd ki a nyelved jó erősen, csinálj kanalat /kunkorítsd fel a végét,/ emeld be a szádba

A kinyújtott nyelvedet húzd vissza szélesen, laposan, a nyelv szélei érjenek hozzá a fogad széléhez;

Nagyra nyitott szájjal mozgasd a nyelved fel-le, úgy hogy az állad ne mozduljon
Nyissunk nagyra  a „kaput” /ajak/ és nézzünk be a „házba” /szájüreg/. Menjen fel a nyelv a „padlásra”, most menjen le a „pincébe” /alsó fogsor mögé/. Most gyorsabban menjen fel és le! Most futkározzon a „padlás” és a pince” között! /A nyelv gyors mozgása fel-le/. Kiabáljon is, amikor szaladgál, így: lá-lá-lá-lá! Énekeljen is, amikor szaladgál: lá-lá-lá-lá / ismert gyermekdal dallamára/.

Csinálj gombócot a nyelvedből, tedd a gombócot jobbra-balra;

Csettints nagyokat a nyelveddel – ló megy az utcán – lassan, gyorsan, mosolygós és csücsörített szájjal is;  Kezdd el a csettintést, de ne engedd le a nyelved, hanem tartsd fent felszívott állapotban- 5, 10, 15 másodpercig. (versenyezhetsz is valakivel, ki bírja tovább!)


Méznyalogató.
A gyermek felső ajkára egy kis mézet csöppentünk. Nyelvét felfelé irányítva le kell nyalogatnia a mézet. Kitűnő gyakorlat a nyelv emelésére, ha nagyra nyitott ajakállással végezzük.

Zizi szedegetés. 
A zizit tányérra, vagy tenyérre tesszük /egyszerre csak keveset!/. Az ajkuktól megfelelő /3-4 cm/ távolságra tartva felszólítjuk őket, hogy szedegessék fel a cukorkákat a nyelvükkel. Hogy ez sikerüljön, a nyelvet hegyesre, előre és lefelé kell nyújtani.

( forrás: http://fejlesztopedagogusok.network.hu )

 

További gyakorlatok:

 

http://www.szobeszedmagazin.hu/?q=node/45

 

 

 

 

 

Jó játékot! 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 8
Tegnapi: 6
Heti: 54
Havi: 211
Össz.: 69 386

Látogatottság növelés
Oldal: Játékosan fejlődni...
Logopédiai csoport- Eszterlánc óvoda Budapest, XVIII.kerület - © 2008 - 2024 - logiovi.hupont.hu

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »